Kodó Anita Kriston Intim Torna tréner ®
Testnevelő-gyógytestnevelő tanárként, jógaoktatóként mindig is fontos volt számomra és családom számára is az egészséges, sportos, aktív életmód és felnőtté válva látom, hogy mennyit számít, ha az embert már gyermekkorától így nevelik. Mint pedagógus örülök, hogy kicsikkel és nagyokkal egyaránt foglalkozhatok és gyógytestnevelés, gyermektorna keretein belül a fejlesztő mozgást együtt gyakorolhatjuk. A sport számomra mindig kikapcsolódást jelentett, töltődést, a mindennapok problémáinak elengedését, más szögből való megvilágítását. Törekedtem arra, hogy a tanulás melletti munka is mindig sporthoz, rekreációhoz kapcsolódjon, így már több mint 10 éve a tanulom és tanítom a mozgást. Egyértelmű, hogy nem vagyunk egyformák, de a sok a közös bennünk.
Kriston Intim Torna trénerként tapasztalom, hogy mennyire fontos a torna mellett, a szokások, az életmód és a mentális, lelki egészség is és hogy ezekkel a területekkel is foglalkozni kell, hiszen rengeteg a pszichoszomatikus elváltozást tudunk létrehozni. Ennek érdekében folyamatosan képzem magam, hogy minél jobban megértsem magamat, vendégeimet, tanulóimat és személyre szabott támogatást tudjak adni. Testünkről még nem is tudjuk, hogy mennyire okos, intelligens! Igen, a Te tested is az! Tanuld meg jobban és élvezd az összhangot!
Bővebben: https://www.kodoanita.hu/ , https://intimtorna.hu/hu/trenerek/kodo-anita
Tanulmányaim:
- Erdei SzenzoMotoros Torna képzés (Vissza a Vadonba Gyermekfejlesztő és Szülősegítő Sportegyesület, 2022.)
- Fitmummy® posztnatális (szülés utáni) tréning (Almásy Mozgásakadémia, 2022.)
- Modern Scoliosis Terápia Schroth szerint (Horváth Krisztinánál, 2022.01.26-30.)
- Pilates oktatóképzés (Fitness Company, 2021.)
- Fejlesztőpedagógia szakmódszertanos pedagógus (Távoktatási Intézet, 2021.)
- Fitoterápiás tanfolyam (Bécsi Szilvia Talpmasszázs és Tanoda számára, 2021.)
- Személyi edző képzés (Fitness Company 2020.05-)
- Scoliosis Mozgásprogram a gyógytestnevelésben (Horváth Krisztinánál, 2020.06.26-28.)
- Jumpplus Word Instuctor Level 1 (Jumpplus Word, 2020.03.13-14.)
- Medencefenék és gerinc workshop (Bene Gerincakadémia, 2020.03.07.)
- Triplex Training (Almásy Mozgásakadémia, 2019.)
- Core-stabilizáció (Almásy Mozgásakadémia, 2019.)
- Gerincedzés (Almásy Mozgásakadémia, 2019.)
- Ashtanga Vinyasa Flow oktatóképzés (aKözpont Yoga Center, 2017)
- Mozgásos Testelemzés – MOTE A,B,C kurzus (Kondor Judit Mozgásfilozófia, 2016)
- Testnevelő-, Gyógytestnevelő MA (Testnevelési Egyetem 2013-2016)
- Tradicionális Thai Masszázs (Bessimeon Központ, 2016)
- Gerincterápia jógával (Bene Máté – Porckorong.hu, 2015)
- Vaisnava Jógamester Szak (Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, 2012-2017)
- Acu-tape elméleti és gyakorlati alaptanfolyam (Oriolus-Med Kft., 2014)
- Kismama és baba mama jóga oktatóképzés (Sarasvati Alapítvány, 2014)
- Kriston Intim Fitness Trénerképzés (2014)
- Kriston Intim Torna Trénerképzés (2012)
- Testnevelő-, tornaedzői szak BSc (Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Kar, 2009-2012)
Tanusítványaim:
Kriston Intim Torna nőknek:
Kriston Gyakorlóóra nőknek:
Kriston Intim Torna férfiaknak:
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak:
Kriston kisfiúknak:
Kriston kislányoknak: