Barion Pixel

Németh Dávid gymstick, cross training és preventív gerinctréning oktató

Németh Dávid vagyok és ne lepődj meg ha egy fiatal diák jelenik meg oktatóként a foglalkozáson. A sportolás egész életem folyamán végig kísért. Már kiskorom óta edzéssel töltöttem a délutánjaimat, hétvégenként pedig versenyeken vettem részt. Viszont előfordult , hogy felmenni a másodikra nagyobb kihívás volt számomra , mint egy másfél órás edzés. A covid alatt szabadtéren edzettem a szüleimmel és olyannyira megszerettem az erősítő edzést, hogy azóta sem tudom abbahagyni. Mindig a fejlődést és a kihívásokat kerestem a sportban és az életben is. Hiszem azt hogy ha valaki egy célt kitűz maga elé azt meg is tudja valósítani. Szeretek viccelődni és remélhetőleg ezt a hangulatot át tudom ültetni a csoportos órákba is. 

A célom, hogy az edzések jó hangulatban teljenek, egy még annál is jobb társaságban. A testünk karbantartása rettentően fontos dolog a mai rohanó világban. Meg kell becsülni az adott pillanatot, kiélvezni az életünk adta lehetőségeinket. Ezért is remélem, hogy az órákon együtt fogunk izzadni, nevetni és kiszakadni a mindennapokból. Tudom, hogy lesznek pillanatok amikor egy pillanatra lehet picit megbánod, hogy betértél az erős órámra, és másnap még izomlázad is lesz, de az eredmény ami látható majd erőt ad és lelkesedést, hogy folytasd.

Végzettségeim:

Csoportos fitnesz edző

Gerinctréning oktató

Stretching (nyújtás) oktató

Gymstick oktató

Várlak szeretettel az óráimon és ne feledd, nem a cél a lényeg, hanem az oda vezető út.

Ha bármilyen kérdésed felmerül keress bátran emailen: nemeth.david.adam@gmail.com vagy telefonon +36 20 2758544

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás