Végh Nóra pilates oktató
2001-ben végeztem agrármérnökként a Szent István Egyetemen, Gödöllőn. Piliscséven gazdálkodunk a férjemmel, saját magunknak termelünk bio zöldséget-gyümölcsöt, emellett méhészkedem is. Négy gyermekem van. Egész életemet végigkísérte a sportolás. Gyermekként ritmikus sportgimnasztikáztam, kamaszként túrázás, hegymászás és lovaglás következett, huszonévesen tánc, íjászat és hadihagyomány őrzés.
A gyermekeim születése előtt ismerkedtem meg a klasszikus alakformáló és fitnesz órákkal, de az igazi szerelem a zumba és a Pilates lett. Életem első Pilates órájába véletlenül csöppentem bele. De már az első alkalommal magával ragadott az, hogy a gyakorlatok jól felépített sorrend szerint követik egymást, szinte egymásba folyva. Semmi kapkodás és rohanás, alacsony ismétlésszámmal dolgoztunk, koncentrálva a gyakorlatok helyes kivitelezésére és a megfelelő légzéstechnikára. Az óra után pedig jóleső fáradtságot és szellemi frissességet éreztem.
2015 óta foglalkozom a Pilatessel. Kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül mindenki részt tud venni benne. Erőnléti és egészségi állapotnak megfelelően személyre szabható a gyakorlatok nehézségi foka. A főként nyújtó és erősítő gyakorlatokat alapvetően a talajon, matracon végezzük. Kedveltek a kiseszközös (pl. soft ball, dynair párna, szalag, kézisúlyzó) és a fit-ball labdás Pilates órák is, mivel ezek használatával fokozható a feladatok intenzitása. A Pilates-módszer jótékony hatását saját magamon tapasztaltam meg: például problémamentes szülések, szülés utáni gyors regenerálódás, hát -és derékfájás megszűnése, állóképesség a mindennapokban. Szeretném, ha minél több ember tapasztalná meg pozitív élettani hatását ennek a fajta mozgásnak. Innen jött az indíttatás, hogy én is oktatóvá váljak, ezért 2019-ban elvégeztem a Fitness Company Pilates oktató képzését.