Ahogy jön a tél egyre jobban fáradunk és néha legszívesebben egész nap ágyban maradnánk a medvékhez hasonlóan.
Mit tehetünk azért hogy energiával töltődjünk ezekben a napokban is?
Elsődleges hogy eleget pihenjünk, de bármily meglepő egy rövid relaxáció vagy meditáció már csodákra képes. Ha ezek mellett még van időnk egy pár percig légző gyakorlatot is végezni, az csak hab a tortán. Természetesen nagyon fontos a rendszeres napi mozgás, valamint a kiegyensúlyozott étrend táplálkozás is. Vannak azonban olyan természetes agyserkentő élelmiszerek, melyek fogyasztásával energiát nyerünk a szürke hétköznapokon is.
1. A burgonya
Nagyon sokan szeretik, gyorsan, könnyen és sokféle képen el lehet készíteni. Fontos ásványi anyagokat tartalmaz mint például a kálium és természetes keményítő forrás is. Egy héten többször is asztalra kerülhet, köretként vagy önmagában is.
2. Teljes kiőrlésű gabonafélék
A teljes kiőrlésű gabonafélék jótékony hatásai közé tartozik, hogy egyenletesen tartják a vércukorszintet, melynek köszönhetően stabil teljesítményt tudunk nyújtani munkánk során, valamint előnyös a koncentrációra, illetve a tanulásra gyakorolt hatásuk is.
3. Gyümölcsök és zöldségek
A sötét színű zöldségek (padlizsán, paradicsom, cékla, lila káposzta) elősegítik a sejtek tisztulását, a citrusfélék pedig erősítik az immunrendszert. A narancs a többi citrusfélével együtt a legkitűnőbb C-vitamin-források egyike. A C-vitamin antioxidáns hatását melynek a szabad gyökök közömbösítésében van szerepe a kutatók régóta ismerik, de az csak a közelmúltban derült ki, hogy a narancs héjának van a legerősebb ilyen irányú aktivitása, megelőzve a többi citrusfélét is.
4. Vörös húsok, spenót, tojás és sóska
A vas az agy megfelelő oxigén ellátásáért felelős, a szervezetünknek szükséges mennyiséget pedig legkönnyebben a megfelelő ételek segítségével pótolhatjuk. Rendszeres fogyasztásával megelőzhetjük a fáradékonyságot, és javíthatjuk a koncentrációs képességünket is.
5. Halak és a zsírsavak
Az Omega-3 zsírsavak fogyasztása elengedhetetlen az agy működésének és fejlődésének szempontjából, hiszen rendszeres fogyasztásukkal csökkenthető a stroke kockázata, valamint lassítják a mentális hanyatlást, javítják a memóriát. Agyunk és szívünk védelmének érdekében ezért fogyasszunk hetente több alkalommal halat.